Barion pixel

Egyik kedves férfi olvasóm a következő ajánlást írta a könyvemhez, és ezzel annyira jól megragadta a lényeget, hogy úgy döntöttem, megosztom veletek:

“Könnyűvérűek kíméljenek!
Ez a könyv bizony nem mindenkinek szól. Azok, akik csak alkalmi kapcsolatra vágynak, akik még “élvezni akarják az életet, mielőtt megállapodnának”, akiknek eszük ágában sincs megtalálni még életük párját, aki mellett majd csodálatos lesz megöregedni, nos, nekik inkább a randiguruk tanításait javaslom.

Ha lelkiismeretesen végigcsinálsz mindent, amit a könyvben olvasol, akár akarod, akár nem, egyszer csak szembe kerülhetsz azzal a bizonyos valakivel, akiben mindent megtalálsz, amit valaha kerestél. És akkor vége a gondtalan csajozásnak/pasizásnak, éjszakai bulizásoknak…
Ti, akik nem vágytok az igazira, csak szórakozni szeretnétek, tegyétek el a könyvet még pár évre. Tudni fogjátok, amikor eljön az idő.

Miben különbözik ez a könyv a többitől?
Míg a társkereső guruk leginkább arra törekednek, hogy különböző trükkök, fogások, viselkedési mintázatok segítségével hódítsuk meg a kiszemelt párunkat, addig ez a könyv sokkal inkább arra helyezi a fókuszt, ami igazán fontos: saját magunkra. Elvégre az, aki nincs tisztában saját magával, saját igényeivel, hogyan is tudhatná biztosan, hogy a kiszemelt leendő párja valóban illik hozzá? Hogy tényleg ő az, akivel boldogan élhetné le egész hátralévő életét?

Bizony, ez a történet nem a nagy Ővel kezdődik, hanem saját magunkkal. Számtalan módon szabunk gátat saját boldogságunknak, melyekre sosem gondolnánk. Gondolatok, korábban szerzett negatív tapasztalatok, közel sem ideális élethelyzetek, és a sort még hosszasan folytathatnánk. Míg ezek a dolgok a helyükön maradnak, addig aligha törhető meg az “átok”, ami miatt nem találunk igazi párra.

Meglehet, hogy egy-két ravasz trükkel sikerül elcsábítanunk egy tökéletesnek tűnő csodalényt, akivel az első néhány nap/hét tényleg felhőtlenül telhet. Egy ponton túl azonban szembe kell néznünk mindazokkal a dolgokkal, amelyek miatt az ismerkedési folyamataink nem sikerültek trükkök nélkül. Újra komoly csalódás érhet, ami után még jobban visszahúzódunk a társkereséstől. Ez a könyv lépésről-lépésre vezet végig azon, hogy hogyan tegyük rendbe saját magunkat, és ráébreszt minket arra, mire is vágyunk igazán, mit is várunk valójában egy kapcsolattól.

Ez a könyv nem egy szerelmes regény, és nem az ismerkedés trükkjeinek kézikönyve. Ez a könyv egy gyakorlati útmutató ahhoz, hogyan találjunk igazi, életre szóló párt. Semmi több.” M.M.

Ha kedvet kaptál, ITT tudod megrendeli a könyvet.

Pin It on Pinterest