Barion pixel

A minap elgondolkodtam az elmúlt év viszontagságain. A járványügyi helyzettel kapcsolatos intézkedéseken, korlátozásokon, a karantén, a “szobafogság” időszakain, a sokak által megtapasztalt létbizonytalanságon.

Gondolatban átpásztáztam a történéseket, és akaratlanul is rá kellett döbbenjek, hogy bármiben is volt részem ezalatt, a párom mindig, végig ott volt mellettem.

És akaratlanul is belegondoltam, hogy ha ez az őrült év néhány évvel hamarabb érkezik, akkor bizony egyedül kellett volna ennek során helytállnom.

Nem mondom, hogy az lehetetlen lett volna. Nem mondom, hogy az kibírhatatlan lett volna. Nem mondom, hogy akkor nem tudtam volna boldogulni. Abban viszont biztos vagyok, hogy az egész életemet, minden tekintetben hatványozottabban megviselte volna.

Hiszen a párom volt az, akivel teljes mértékben osztozni tudtunk a történésekben. Ő volt az, akivel közösen, kreatívan meg tudtuk oldani a felmerülő nehézségeket, akivel konkrétan minden kihíváson felül tudtunk emelkedni, sőt mi több, végül valahogyan győztesként kikerülni. És ami még nagyon fontos: ő volt az, akivel – bármi is történt – tudtunk egy jót nevetni az egészen.  

És elképzelem, mindez hogyan zajlott volna, ha még mindig egyedül élem az életem, amikor beköszönt ez a nyavalya.

Egyrészt valószínűleg odanőttem volna púpnak a barátaim hátára, legalábbis a telefonon vagy az interneten át.

Másrészt sokkal többet aggódtam volna.

Sokkal nehezebben viseltem volna el a karantén idejét.

És nyilván anyagilag is kevésbé éreztem volna magam biztonságban.

Hálát adok érte, hogy anno nem adtam fel a célomat, hogy megtaláljam a Társam, és hogy nem csak valami „ha nincs ló, jó a szamár is” alapon álltam hozzá a társkereséshez. Hogy nem alkudtam meg a céljaimmal, az álmaimmal, és hogy leküzdöttem a pártalálás egyre inkább buktatókkal teli pályáján az utamba kerülő, sokáig leküzdhetetlennek tűnő akadályokat.

Azért írtam meg a Hogyan találd meg az IGAZIT című könyvet, hogy Neked már ne kelljen többet újra meg újra a falnak menned, ne kelljen rossz kompromisszumot kötnöd, és éveket az életedből elpazarolnod, és hogy ne kelljen a boldogságról lemondanod.

Kívánom, hogy Te is megtaláld a Társadat, és hogy soha többé ne legyél magadra utalva.

Ha úgy érzed, jól jönne ehhez némi kapaszkodó, amolyan gyakorlati útmutató, akkor szívből ajánlom, hogy Te is menj végig ezen az úton:

Pin It on Pinterest